|
A falu története
Egyike a legérdekesebb őskori telepeknek, mert itt a kőkortól kezdve, a honfoglalás koráig minden korszak képviselve van. A földsáncokkal ellátott őskori Leányhegy nevű hegy alatt és annak közelében vannak leginkább e telepek és a népvándorlás kori és honfoglalás kori temető is.
Szügy községtől keletre 0,5 km-re, a vasútvonalon túl, a Nógrádmarcal felé vezető országút felett északra emelkedik a Leányhegy. Önálló hegykúpot képez, meredek oldalakkal. A vár központi platója megközelítőleg kerek alakú, középen nagyobb bemélyedéssel. Átmérője 17, illetve 12 m. A kis plató alatt, 5 méterrel alacsonyabb szinten a nyugati és északnyugati oldalon terasz, a keleti és északkeleti oldalon sánc húzódik, utóbbin kívül még egy teraszt is találunk. További 6-9 méterrel alacsonyabb szinten még egy védelmi vonal húzódik, terasz alakjában, amelyhez a felső északkeleti sánc lefut. Az alsó védelmi vonalnál mért legnagyobb átmérője összesen 82 m. Közvetlenül a várra vonatkozó okleveles, történeti adatot nem ismerünk. A megye monográfiája említi, hogy a hagyomány szerint 1411-ig a Szügyi család volt a környék birtokosa, ekkor azonban hűtlenség miatt Zsigmond király megfosztotta őket birtokuktól és azt az Osbonás családnak adta. A hagyomány az utóbbi családnak tulajdonítja a vár építését. A birtokot azonban még Zsigmond idejében más családok kapták meg.
Márton Lajos csak említi az "általában szláv kori" várak között. Patay Pál felszíni kerámialeletek alapján már XII-XIII. századinak határozta meg, majd 1956-ban egynapos próbaásatást végzett. Az északkeleti lejtőn 9 m hosszú, 1 m széles kutatóárokban XII-XIII. századi, továbbá vörösre festett cserepeket, paticsot, követ, habarcsot és egy XIV. századi sarkantyút talált. A várról később Gádor Judit készített leírást.
1411-ig a Szügyi család volt a földesura, e család azonban hűtlenségbe esvén, Zsigmond király megfosztotta itteni birtokaitól, melyeket csere útján az Orbonás család kapott. Zsigmond később a községet Borbála királynénak, Albert pedig nejének Erzsébetnek adja, de rövid idő múlva Lossonczy László birtokába került. 1439-ben Garai László nyerte adományul. 1476-ban Garai Jób a helység fele részét, mely időközben a Mohorai Vidfiak kezébe került, Országh Mihálynak adta el. Bethlen Gábor harmadik támadása alkalmával (1626) az erdélyi hadak a helységet teljesen feldúlták. A lakosok elmenekültek, de a templom harangját Szelesténybe vitték, onnan pedig Abonyi János balassagyarmati házába. Abonyi azonban a harangot 1632-ben 25 forintért a három Palást község elöljáróinak zálogosította el s így került a harang a Hont vármegyei Palástra. Az evangélikus templom a XVII. század második felében újból felépült. Az egykorú oklevelek 1681-ben új templomról tesznek említést. 1683-ban, midőn a szécsényi bég a füleki őrséggel Bécs ostromára indult, útközben Szügyöt feldúlta. A lakosság a drenyói völgybe menekült s midőn a veszedelem már elmúlt, tért vissza rejtekhelyéből, de nem a régi helyen, hanem attól kb. egy km-nyire, a szőlők alatti kútnál telepedett le. A község régi helyének ma is Stara Dedina, vagyis Öregfalu a neve. Az 1715-1720. évi összeírások alkalmával a község két részből: Alsó- és Felső-Szügyből állott. 1715-ben a két helységben egy magyar és 21 tót háztartást írtak össze. 1720-ban Alsó-Szügyön négy magyar és kilencz tót háztartást vettek fel, de Felső-Szügy nemes községként szerepelt az összeírásban. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás szerint ekkor Várkonyi Ferencz volt itt birtokos. 1770-ben Traitler János, Beniczky János, Prónay árvái, Paczolay János, báró Hellenbach Lajos, Jezerniczky Pál, Bene Ádám, Gáspár Tamás, Korcsek Mihály, Rósa János, Mikulay István és a Suhajdy család voltak a földesurai. A XIX. század első felében pedig a Jezerniczky, a Traitler, a Prónay, a Beniczky, a Folkusházy, a Paczolay és a Somoskeöy családok. Jelenleg Dezső Ödön, Fáy Albert, Foltényi Károlyné, Hanzély Gyula és Ferencz, a Simonyi örökösök, Schindler Dénes és neje, a nagyobb birtokosai. A községbeli úrilakok közül a Hanzély-félét Hanzély László királyi tanácsos 1886-ban építtette. A Simonyi-féle kastélyt később özvegy Simonyi Dénesné született báró Csávossy Benigna és családja lakta, az Okolicsányi-féle úrilak pedig a Beniczky családé volt. A XVIII. század közepétől 1790-ig a vármegye itt tartotta közgyűléseit és törvényszékeit. A régi vármegyeházát Szerémy Lajos vette meg, s 1911-ben Nagy Lajos nyugalmazott honvédszázados és neje tulajdona volt. A községet három ízben érte nagyobb tűzkatasztrófa: 1795 augusztus 1-én, mikor a templom, az iskola és a lelkészlak is a lángok martalékává letti 1823 november 22-én és 1884 június 22-én, amikor 94 ház égett le. Az új evangélikus templom 1774-1781 között épült. Az egyház szentedényei között említést érdemel egy aranyozott ezüstkehely, 1713-ból, mely Bezzeg Anna és Battik Erzsébet ajándéka. A községben 1911-ben volt fogyasztási és értékesítő szövetkezet és gőzmalom, mely utóbbi özvegy Hanzély Lászlónéé. A Koplány völgy Kosztolik nevű dombján hajdan falu állott, mely a török hódoltság alatt pusztult el. Ide tartozik: Dezsőtelep (Paczolay-telep) és Somlyótelep.
|
